Nem tudom ,hogy gondolnátok-e rólam, hogy nagyon-nagy Harry Potter fanatikus vagyok, mindenesetre ez így van. Sírni tudok a könyv vagy film egyes jelenetein, és szörnyű érzés arra gondolni, hogy nem lesz több Harry Potter könyv, és nem várhatom többet azt, hogy egy újabb HP film jelenjen meg a mozikban (bár, lehet, leadják majd őket 3D-ben, mint ahogy például a Star Wars-ot is, de az sem lesz az igazi).Mint minden filmben, vagy könyvben, itt is meg vannak a kedvenceim: Fred és George Weasley, az elválaszthahatlan ikerpár, akik mindig mosolyt csalnak az ember arcára; Hermione Granger, aki okosságával mindig kihúzza a bajból barátait, mellesleg szép és határozott lánynak tartom; Remus Lupin, aki jószívűségével az első perctől kezdve megfogott, hisz' ő mindig gondol másokra és segít is nekik; Sirius Black, akiről mindenki csak a rosszat híresztelte, mikor az igazságnak mégcsak a felével sem voltak tisztában. Közel érzem magamhoz a történetet, a szereplőket és mindent, ami erről szól. Az utolsót, A Halál Ereklyéi 2. részét néhány nappal a Magyarországi premier után néztük meg, és azon sírtam a legtöbbet. Ahogy sorban halnak meg a kedvenc szereplőim, és lerombolódik az a hely, amiről igazából az egész történet szól... Borzasztó érzés volt látni mindezt. Akárhányszor megnézem, nem bírom ki sírás nélkül, és ez ugyanúgy van a könyvnél is. Nem tartottam igazságosnak, hogy Rowling csak néhány sort írt Fred haláláról, a házi manó, Dobby-éról pedig egy egész fejezet szól. Itt van néhány idézet, az utolsó rész számomra legszomorúbb eseteiről:
"És Percy rázta az öccsét... Ron ott térdepelt mellettük... És Fred, utolsó nevetésének halvány emlékével az arcán, üveges szemmel meredt a semmibe." :'''''''''((((((
"...menekült a csaló érzékek közvetítette hazugség elől, mert az lehetetlen, hogy Fred Weasley meghalt.
"Remus és Tonks színtelen arccal, mozdulatlanul, örök békére lelve szunnyadtak az éjsötét mennyezet alatt." :'''''''''(((
|